2012. január 6.
Az elpusztult budapesti fürdőkről szóló sorozatomnak ebben a részében az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárának (EMG) sashalmi telephelyén létesült egykori strandjáról lesz szó.
Az 1950-ben létrehozott gyár 1952-ben költözött a főváros XVI. kerületébe, Sashalomra. Az EMG elektromos és nem-elektromos mennyiségek mérésére szolgáló készülékeket gyártott. Készültek itt fénymérők, generátorok és orvosi vizsgálókészülékek egyaránt.
Termelésük hamar felfutott, és ez együtt járt a gyáregységek bővülésével, ennek következtében pedig a dolgozói létszám növekedésével is. A legsikeresebb időszakban körülbelül 3000 ember dolgozott itt.
Ennek a nagy népességnek munkásjóléti intézkedésként strandfürdőt nyitottak a gyár területén. A XVI. kerületben, a gyár központi épületéhez közel, a Pirosrózsa és a Cziráky utca sarkán 1959-ben alakították ki a hidegvizű, csak nyáron üzemelő strandot. A bejárat a Cziráky utca felől nyílott – akárcsak ma is.
A telek hosszanti oldalán alakították ki a földszintes öltözőépületet, ahol a fürdőzők ruháikat tudták elhelyezni.
(tovább…)
2011. december 10.
Budapest hidegvizű strandjainak sorsa a rendszerváltáskor nyereségességük, helyesebben annak hiánya miatt megpecsételődött. Tízhez közelít azon strandok száma, amelyekben még a nyolcvanas években jelentős fürdőélet folyt, de ha ma fel akarjuk keresni, csak komoly terepmunkával érünk el eredményt. Vannak köztük olyanok, amelyek még romokban fellelhetők, de számos strand már csak egykori térképeken és a kollektív emlékezetben létezik, mert a területre egy teljesen eltérő funkciójú épületet építettek, s az egykori medencére, napozóágyakra és pancsoló kislányokra már semmi sem utal. A most induló sorozatban ezeket az egykori strandokat keresem fel.
A cinkotai fürdőtársulat 1928-ban jött létre. A strand területén eredetileg egy természetes tó volt, amely sokáig a Gödöllői-dombság nyugati nyúlványairól érkező, hirtelen lezúduló csapadékvíz összegyűjtésére és lóúsztatásra szolgált.
Ezeket a vizeket a strandtól nem messze eredő Caprera-patak szállította a későbbi strandmedencébe. A patak idegenül hangzó nevét Batthyány Ilonától, a mártír miniszterelnöknek, Batthyány Lajosnak a lányától kapta, aki a közelben lakott, és aki nagy tisztelője volt Garibaldi olasz szabadsághősnek. Caprera szigetét pedig Garibaldi kapta az olasz államtól ajándékba. (tovább…)
2011. október 13.
Több ezer ember elmegy előtte nap mint nap, mégsem tudnak róla. Mi az?
Létezik egy olyan fürdő Budapesten, amely diszkréten rejti magát a kíváncsi szemek elől. (Előfordul ennek az ellentettje is: a Frankel Leó úti ál-török fürdő például jól látható, de nem működik!) A titkos fürdő az Erzsébet körút 51. szám alatt található és jelenleg a Royal Spa nevet viseli.
(tovább…)
2011. szeptember 11.
II. Katalin orosz cárnő 1787-ben a törököktől frissen visszafoglalt Dnyeper vidékére látogatott. A sikeres hadjáratot vezető Grigorij Patyomkin herceg bízva cárnője elismerésében falusi házak homlokzatait állíttatta fel, hogy az uralkodó lássa a visszahódított terület gazdagságát – mondja a legenda.
Ez a történet jutott eszembe akkor, amikor a legutóbb a 17-es villamossal jártam Óbudán. Ugyanis a Frankel Leó úton, szemben a Lukács Fürdővel egy érdekes épület áll. Külső kialakítása és romos állapota miatt nyugodtan gondolhatnánk, hogy egy török fürdővel van dolgunk. De nem. Az épület csak egy ál-törökfürdő. Valójában a Lukács Fürdő egy „kihelyezett” egysége volt, ami népgőzfürdőnek épült 1893-1895 között Ray Rezső Lajos tervei szerint. A svájci származású építész tervezte Budapesten a Hold utcai német nyelvű református templomot és az Erzsébet-körúti Royal Nagyszállót, a mai Corinthia Grand Hotel Royalt is.
A Népgőzfürdő maradványai a Malomtó partján állnak. A Malomtó vizét a mélyből feltörő meleg és hideg karsztvízből kapja. Ugyanezek a források adják a Lukács-fürdő vizének nagy részét is.
(tovább…)