A Pesti Hírlap 1918. november 1-jén így tudósított a Tisza István miniszterelnök elleni merényletről:
„A Hermina út 35. szám alatti villában, a gyilkosság délelőttjén egy katonatiszt és egy polgári ruhás férfi jelent meg. Bebocsáttatást kértek. Tisza dolgozószobájában fogadta őket. – Mit óhajtanak? A civil válaszolt: –
Ön rejtegeti azt a disznó cseh ügyészt, aki a vádat képviseli ellenem? – Nem rejtegetek senkit sem. – Az idegenek hamarosan eltávoztak.
Minden valószínűség szerint csak előzetes kémszemlét tartottak, hogy otthon van-e Tisza, akiről azt híresztelték a városban, hogy nincs Pesten.
Napközben a külső Hermina úton, a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze. Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott. A hátulsó ajtón mentek be. A Tisza István őrizetére rendelt csendőröket békésen lefegyverezték és benyomultak a villa halljába. Az inas útjukat állta. A zajra előjött Tisza István, felesége és unokahúga, Almássy Denise grófnő. Tisza kezében revolver volt. A katonák szemrehányásokkal illették: – Öt éve háborúskodunk miattad… Te vagy az oka az ország pusztulásának! – Gazember voltál mindig! – Aztán rákiáltottak, hogy tegye le a revolvert. – Nem teszem le, maguk is fegyverrel jöttek! – Tegye le, kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga szőke ember. – Nem teszem! – Álljanak félre a nők! – Nem állunk. Tisza néhány lépést hátrált, letette a revolvert. – Na, hát mit akarnak? – Maga az oka a háborúnak! – Tudom, hogy mi történt, hogy rengeteg vér folyt, de én nem vagyok az oka. – Négy év óta vagyok katona. Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt. Lakoljon érte! – Nem én vagyok az oka! – Álljanak félre a nők! Semmi válasz… – Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt, most itt a leszámolás… Három lövés dördült. Tisza előre bukott a szőnyegen. Két golyó találta, egy a hasába fúródott, a másik a vállába. A harmadik Almássy Denise arcát érte.
– Végem van, – mondotta Tisza, ennek így kellett lennie.
A katonák, mialatt áldozatuk haláltusáját vívta, elsiettek. Hogy milyen csapattesthez tartoztak, nem tudják.”
Tisza István meghalt, de a szelleme tovább élt, egyesek örömére, mások bánatára.
Az őszirózsás forradalmat követő negyed évszázadban az előbbiek voltak kormányzati pozícióban, s nekik volt meg a lehetőségük arra, hogy Tisza István néhai miniszterelnöknek szobrot állítsanak.
De nem is akármilyet!
Tisza halála után tizenhat évvel, 1934-ben avatták fel a monumentális szoborkompozíciót az Országház északi oldalán lévő parkban. A szoborcsoport tetején egy kígyóval küzdő, megsebzett kőoroszlán haláltusája az ármányt jelképezte, amely Tisza István halálát okozta. A főalak, Tisza István szobra 5 méter magas volt, két oldalán a bőséget jelképező földművelők csoportja illetve egy családjától búcsúzkodó katona állt.
A világháborút követően, 1945-ben ismeretlenek – népítéletként – ledöntötték Tisza István szobrát, magát a szoborcsoportot pedig három évvel később teljesen eltávolították.
Innentől kezdve az egyes alakok önálló életet kezdtek el élni. Tisza István alakját beolvasztották, valószínűleg az 1951-ben felavatott Sztálinként született újjá. A hatalmas kőoroszlánt először a XII. kerületi Hegyalja úton, az egykori tabáni temető helyén állították fel, ahova a Buda ostrománál elesett egykori honvédeket temették. Később az oroszlánt szétfűrészelték és nyersanyagként osztották szét szobrászok között.
A jobboldali szoborcsoport, amely eredetileg a „Bőség” nevet viselte, Esztergomba került és „Magvető” néven lett a helyi városkép része egy eléggé perifériás helyen, a vasútállomás előtti térségben.
A baloldali szoborcsoport a II. kerületi Hűvösvölgyi úti laktanya udvarán lett felállítva a „Katona búcsúja” néven. Amikor a honvédség eladta a területet, a szobrot elvitték Kecelre. Jelenleg a Pintér Művek szoborparkjában található.
Bár Tisza István szobra megsemmisült, az egykori miniszterelnök szellemiségét ápolni kívánó Tisza István Baráti Társaság úgy döntött, hogy elkészítteti, és újra felállítja Tisza István szobrát. A szobor bemutatására a merénylet egykori helyszínén és évfordulóján, október 31-én, a Hermina úti Róheim villában került sor.
