A XIX. század első felében Pest a legkevésbé sem mutatta egy világváros képét. Erősen szűkében volt a burkolt utaknak, a közvilágításnak és a csatornázásnak. Ez számtalan betegséget és járványt eredményezett. A tűrhetetlen közegészségügyi állapotok miatt halaszthatatlan volt az ivóvíz- és szennyvízcsatornák kiépítése. Az első pesti vízművet például csak 1868-ban helyezték üzembe!

Az egészséges ivóvíz hiányához hasonló megoldatlan közegészségügyi problémát jelentettek a város belső, sűrűn lakott kerületeit elárasztó vágóhidak, mészárszékek is. Az állatok tartása, és a fel nem használt belsőségek tárolása komoly kockázatokkal járt a lakosság egészségügyi állapotára.

Ezeket a veszélyeket érzékelve döntött úgy a főváros, hogy saját kezelésbe veszi ezt az iparágat, és megfelelő infrastruktúrát is épít hozzá a város akkori szélén, a Soroksári úton.

A közvágóhídnak helyt adó gigantikus épületegyüttesnek 14 hektárnyi területet kerítettek el, a komplexum tervezését pedig Julius Hennicke német építészre bízták.

A nagyüzemi iparosodás korszakában általában véve fontosnak tartották, hogy az ipari épületeken is különböző történelmi stílusok jellemzőit alkalmazzák. Sok esetben gondot okozott, hogy a művészeti irányzat erőltetése ne menjen az ipari funkció rovására.

A német építész a vágóhíd megtervezésekor mindkét elvárásnak meg tudott felelni. A szimmetrikusan elrendezett épületkomplexum közepén reneszánsz városházát idéző víztorony látható. A díszesen burkolt épületekben egykor vágókamrák, bélmosodák és hűtőhelyiségek voltak.

Közvágóhíd
A vágóhíd – melyet 1872-ben avattak fel – egykor hatszáz marha befogadására volt alkalmas. Az első évben százötvenezer állatot vágtak itt le.

Közvágóhíd az 1800-as években
A hajdani tevékenységre ma már szinte semmi sem utal, ugyanis a vágóhídi tevékenység évtizedekkel ezelőtt megszűnt. Az épületet jelenleg raktározásra használják.

Közvágóhíd ma
A múltra csupán Begas Reinhold német szobrász szarvasmarhát megfékező fiúk szoborcsoportja emlékeztet.

Közvágóhíd szobor