Rákosi Mátyás hosszú, Szovjetunióban töltött emigrációjából 1945. januárjában érkezett haza Magyarországra. Még távollétében beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, majd hamarosan államminiszterként a Kormány tagja lett.
Ez a pozíció megfelelő nagyságú és kényelmű szolgálati lakást kívánt. S nemcsak a pozíció, hanem maga Rákosi Mátyás is.
A választás a XIV. kerületi Szabó József utca 25-re esett. A ház Zugló villanegyedében volt, ugyanakkor kívülről – a környezetében található házakhoz képest – nem volt hivalkodó.
Amikor nemrég ott jártam, a kaput nyitó fiúnak nem kellett hosszasan magyaráznom érkezésem okát. Pontosan tudta, hogy ki volt a ház korábbi lakója. Mint tőle megtudtam, a sarki tornyos épület 1901-ben épült és 310 négyzetméter alapterületű, tehát rendelkezett azokkal a reprezentatív fogadásokra alkalmas helyiségekkel, ahol politikusok találkozhatnak különböző formális rendezvények keretein belül.
A jól áttekinthető telek, a szűk utca, (közel a forgalmas Thököly úthoz) lehetővé tette, hogy a járókelők pontosan megfigyelhessék Rákosi mindennapi életét.
Miután Rákosi már az uralkodó párt főtitkári címét is magáénak tudta, egyre inkább hatalmának növelése foglalkoztatta. Ezzel együtt elhatalmasodott rajta a megalománia és saját kivételességébe vetett hite is.
Egyre növekvő (gyakorlatilag egyszemélyi) hatalma és a hidegháborús hisztéria fokozódása lakáscserére ösztönözte.
Olyan házat keresett, amely a korábbinál lényegesen reprezentatívabb, a kíváncsi szemektől távol esik, és jól védhető területen van arra az esetre, ha az életre törnnének.
Így esett a választása a XII. kerületi Lóránt utca 4/b-re.
A lóránt utcai ház – egy mai lakója állítása szerint – korábban a színésznő, Muráti Lili tulajdona volt. Az utcáról a ház nem árulja el igazi méreteit, csak annyi látszik, hogy egy nagy telekre épült, a terep lejtését figyelembe véve tervezett neobarokk jellegű épület.
Amikor Rákosi ideköltözött (1949), az egész környéket lezárták. A ház előtti utcaszakaszt sorompó választotta el a bárki által megközelíthető utcarésztől.
A hidegháborús hisztéria közepén az „éberség” jelszava a politikai közbeszéd egyik legáltalánosabb kifejezéssé vált. Mindenhol az ellenség keze nyomát keresték és vélték felfedezni.
A Rákosi-villát védő őrség természetesen tisztában volt az éberség fontosságával, viszont a Rákosi szomszédságában lakó költő, Kónya Lajos apja nem. A Tatabányáról néhány hónappal korábban a Lóránt utcába költöző Kossuth-díjas költőt 77 éves apja először látogatta meg új lakásukban.
Az öreg, miután a házat és a hozzá tartozó kertet megismerte, úgy döntött, hogy kimegy az utcára, és ott is körülnéz. Nem tudta, hogy ezzel az ártatlannak tűnő cselekedetével milyen kockázatnak teszi ki magát.
Az éppen szolgálatot teljesítő ÁVH-s őr lábon lőtte a mit sem sejtő öregembert. Valószínűleg az őr szólt neki előzőleg, de az öreg ezt nem hallotta, mert süket volt, s folytatni akarta tilosban megkezdett útját.
Később egy ÁVH-s őrnagy bocsánatot kért a történtekért, mondván, hogy öregembernek bárki álcázhatja magát. A költő levélben tiltakozott Rákosinál: „Gyerekeim már félnek az udvarra kimenni. Téli tüzelőnk felét ellopták, húsz méterre van az őröktől. Fényes nyári időben ellenben lelövik az apámat.” Később Kónyáék macskáját is lelőtték.
Ez a fondorlatos ellenség, úgy látszik, már macska képében tört Rákosi Mátyás életére!…
