Azt mondod, április 4., azt mondom, fénylő. Azt mondod, szovjet csapatok, azt mondom, hazánkban ideiglenes állomásozó. Azt mondod mauzóleum, azt mondom Lenin.
Ez utóbbi esetben csak részben egyértelmű a válasz, ugyanis a Fiumei Úti Sírkertben is található eléggé elfeledve egy hasonló funkciójú építményegyüttes – bár itt senki sincs bebalzsamozva. Munkásmozgalmi Pantheonnak hívják.
1957-ben született meg a döntés a reprezentatív munkásmozgalmi temetkezőhely kialakításáról az állampárt vezetőinek javaslata alapján. A pantheon helyéül a Kerepesi temető frekventált részére esett a választás.
A pantheon magába foglalja a mauzóleumot, az előtte párhuzamosan álló 3-3 pilont, a hosszan futósírsétányokat, és a két oldalparcellát.
A temetkezőhely kialakításánál fontos szempont volt, hogy a munkásmozgalom minden korszakának meghatározó szereplői egy helyre kerüljenek. Emiatt a világ különböző temetőiből apránként kellett összegyűjteni minden egyes, a pantheonba elhelyezendő munkásmozgalmi személy földi maradványait. Frankel Leó hamvait például Párizsból kellett hazahozatni.
A pantheonon belül – a kommunizmus elvének ellentmondva – szigorúan hierachizált módon kerültek elhelyezésre a hamvakat tartalmazó urnák. A pantheonba bekerülni már önmagában véve is nagy dicsőség volt, ugyanakkor az MSZMP vezetőinek véleménye szerint meg kellett különböztetni a mozgalom legkiemelkedőbb és „csak” kiemelkedő személyeit.
A mauzóleumba való belépéskor a látogatót egy asztal, és egy azon elhelyezett zöld telefon fogadja. A telefont, úgy tűnik, már rég nem használják, mert a vezeték a semmibe fut. Mint kísérőmtől megtudtam, a rendszerváltásig külön embert alkalmaztak arra, hogy ennél az asztalnál ülve fogadja az itt elhelyezett munkásmozgalmi mártírok hozzátartozóinak telefonjait.
Az asztal mögött a vörös márvány borítású falat szabályosan ismétlődő vörös csillag domborművek díszítik.
Ezután a kis előtérből egy nagy terembe kanyarodunk. Mivel jelenleg nem működik a világítás, és zseblámpával tájékozódunk, a kriptahangulat tökéletesen biztosított. A vörös márványborítású falakon két sorban szabályos távolságra elhelyezett kis kiugró polcokat látunk, amelyeken szintén uniformizált szürke robusztus urnák sorakoznak katonás rendben.
Ugyanez az elrendezés érvényesül egy szinttel lejjebb is, ahova a beázások miatt hulló, nedves vakolat által borított vörös szőnyegen jutunk le. Az alagsor, ha lehet, még inkább nyomasztó, ide az ajtón beáramló napsütés sem jut le. Ezen a szinten három terem van, urnák csak egyben vannak. Az urnatartó kis polcok üresen, kihasználatanul(?), feszes rendben egymás alatt két sorban sorakoznak, akárcsak az előző szinten. A különbség annyi, hogy a felső szint esetében majdnem kitehetnék a „megtelt” táblát, míg az alsó szinten még bőségesen van hely a munkásmozgalom „tervezett” nagy halottainak.
A rendelkezésre álló helyek legalább háromnegyede kihasználatlanul.
Érdekes belegondolni abba, hogy a pantheon temetkezési rendjének kidolgozói vajon mi alapján határozták meg a sírhelyek számát? Vajon mit gondoltak, milyen hosszú ideig marad fenn az a politikai rendszer, ahol a reprezentáns halottak elhelyezésének módját olyan aprólékossággal méricskélik, mint mások a függönykarnis és a függöny viszonyát?
A hely nyilvánvaló módon szovjet mintára született. (Hasonló elgondolás szerinti temetőt találunk például Berlin-Friedrichsfeldében, az NDK egykori fővárosában is. A munkásmozgalom szovjet korszaka előtti időben nem találkozunk ilyen típusú temetkezési projekttel. Az épületről könnyen az ókori Egyiptom művészete juthat eszünkbe, annak mértani szabályosságával, merevségével. A katonás rendben sorakozó teljesen egyforma, díszítésnélküli urnák minden személyességet kerülnek, sőt, egyenesen kizárnak.
A koporsós temetések a mauzóleummal szembeni két sírsétányon történtek. A mauzóleumtól távolodóan párhuzamosan, egyenlő távolságra található a 3-3 téglalap alakú oszlop, úgynevezett pilon. A pilonok egyik oldalán a kevésbé kiemelkedő mozgalmárok emléktábláit láthatjuk, míg a másik oldalán az 50-es évek sematikus stílusában, kőből készült domborműveket, munkásmozgalmi témájú ábrázolásokkal.
A pilonokon látható 168 táblára azok neve került fel, akik sírja nem a antheon területén található: az ismeretlen helyen nyugvóké, a más temetőben maradottaké és olyan személyeké, akik a Kerepesi úti temető más részein nyugszanak.
A mauzóleumba utoljára 1988-ban temettek. A rendszerváltás után többeket – például József Attilát – hozzátartozóik elvittek innen.
